Az emlőgyulladás, más néven laktációs mastitis, egy elsősorban szoptató édesanyákat érintő állapot, de fontos megemlíteni, hogy nem szoptató nőknél és férfiaknál is előfordulhat. Ez nem más, mint az emlőmirigy komplex gyulladásos állapota és ha nem kezelik hatékonyan a szoptatás korai leállásához vezethet.
Általában a szülés utáni első 6 héten belül jelentkezik és a szoptató nők 33%-át érinti. A tünetek közé tartozik a helyi bőrpír, fájdalom, duzzanat és néha olyan szisztémás tünetek is, mint például láz.
Jellemzően a tejcsatornák beszűkülése és az alveoláris pangás miatt alakul ki, ami a tej pangásával és hiperlaktációval függ össze, de a mellbimbó berepedése vagy környezetének bőrén lévő sérülés is kedvez a gyulladásos reakciók kialakulásának, ebben az esetben már bakteriális mastitisről beszélünk. Az elzáródott csatornák aztán tovább segítik a baktériumok szaporodását ez a progresszió már olyan szövődményekhez is vezethet, mint például a tályogképződés.


A tej pangás akkor tud bekövetkezni, ha a tej nem távozik hatékonyan a mellből vagy elzáródtak a tejcsatornák. Ezt olyan tényezők eredményezhetik, mint a mellbimbó sérülése, kihagyott etetések, rossz szoptatási pozíció, nem megfelelő szívóerő (ha túl gyenge nem ürül ki rendesen az emlő, ha túl erős, sokszor sérülés keletkezhet a mellbimbón) vagy szoros melltartó, mellbimbóvédő használata.

A szoptatás egész időszaka alatt kerüld a túltelítődést! Ha a babád már átalussza az éjszakát, fejj le egy kis tejet, mert a feszülés hatására is tejpangás, majd gyulladás alakulhat ki. A szoptatási pozíció helyes megválasztása egyszerre segíti a babát a megfelelő táplálékfelvételben és segíti az anyukát az emlők kiürítésében.


