Miért fájhat egyik nap jobban, mint máskor minden előjel nélkül?
🔹Képzeld el az idegrendszered úgy, mint egy esővízgyűjtő tartályt, a benne összegyűlő víz pedig azoknak a környezeti, pszichés és fizikai tényezőknek az összessége, amik a mindennapokban közvetve vagy közvetlenül hatással vannak rád.
🔹Száraz időben a tartály üres, és egy néhány órás, könnyed eső sem tölti meg teljesen. De ha pár nap múlva érkezik egy több órás, erős zápor a már negyed részig megtelt edényünk színültig tele lesz.
🔹Azután eltelik pár nap, ezalatt víz nem párolgott el és nem locsoltuk szét a kertben sem, amikor újabb esőzés jön, de ezt már nem bírja el a hordó és túlcsordul.
🔹Így gyűlnek össze bennünk is a mindennapi terhek és amit félig teli tartállyal fájdalom nélkül éltünk meg – például szoros határidő miatt fokozott stressz és kevés alvás – ugyanezt egy túlterhelt idegrendszer mellett fokozott fájdalommal éljük meg.


